Normális vagyok, csak egyedül akarok lenni!

02/04/2016

Téged sem értenek meg, amikor péntek este a bulizás helyett legszívesebben inkább otthon maradnál, hogy pizzát süss, közben Taylor Swiftet hallgass, aztán elnyújtózz a kanapén egy könyvvel, és eltűnj egy másik világban? Pedig ez nem annak a jele, hogy valami baj lenne veled, mindössze annyit jelent, hogy az emberiségnek abba a nagy csoportjába tartozol, akik introvertáltak. Tulajdonképpen nagyon is szerencsésnek érezheted magad, hogy ilyen vagy, mert olyan nagy koponyák a rokonlelkeid, mint Albert Einstein (“A csöndes élet monotonitása és az egyedüllét stimulálja az agy kreatív működését” – mondta), Audrey Hepburn (aki egy interjúban bevallotta, hogy legszívesebben mindig egyedül lenne, a kutyájával sétálna és nézné a fákat, a virágokat meg az eget), J. K. Rowling (aki azt mondta, képtelen lenne írni, ha nem tölthetne sok időt egyedül, a gondolataival), és még egy csomó mindenki más (nem sorolunk fel sokat, pedig tudnánk: Bill Gates, Barack Obama, Beyonce Knowles, Tom Ford, Zoey Deschanel, sőt még Lady Gaga és Zayn Malik is).

Hogy még nyugodtabban és bűntudattól mentesen élvezd az otthonülős, filmezős-olvasós hétköznapjaidat és a magányos kirándulással, biciklizéssel töltött hétvégéidet, összeszedtünk három olyan dolgot, amit csak mi, kiváltságos introvertáltak tudunk élvezni igazán.

 Egy elmaradt buli

Nem mintha nem szeretnénk az embereket, de jobb szeretünk kettesben lenni velük: egy olyan parti, ahol rengeteg mindenkire kell figyelni, és ahol közben bennünket is rengetegen figyelnek, nagyon kimerítő. Persze azért egy introvertált is elmegy néha-néha egy szülinapi buliba vagy szilveszterezni, de utána napok kellenek hozzá, hogy ismét úgy érezzük, hogy a legjobb formánkban vagyunk (és ilyenkor nem jó ötlet kirángatni bennünket otthonról).

Egyszerű a felállás: az extrovertáltak abból merítenek energiát, ha más emberek közt vannak, mi pedig abból, ha egyedül vagyunk! Ami pedig azt jelenti, hogy míg egy extrovertált teljesen ki tud borulni attól, ha sok időt kell egyedül töltenie és közben halálra unja magát, addig egy introvertált épp ellenkezőleg: teljesen pokróc lesz, ha nem vonulhat el időnként a saját zugába.

A merülés

Bárhol, bármikor képesek vagyunk elmerülni a saját világunkban, egy jó regényben, vagy az univerzum legnagyobb titkainak elemezgetésében – sokszor nem kell hozzá más, csak egy fülhallgató, és így még a buszon vagy a munkahelyen is ki tudjuk zárni a többi embert. Annyi érdekes, felfedeznivaló van a világon, amelyet alaposan át kell rágni, meg kell érteni, át kell élni – és ezt csak egyedül lehet csinálni.

A small talk, a bájcsevegés nem az introvertáltak műfaja – ebben az extrovertáltak jobban remekelnek, mert egyszerre tudnak szórakoztatóak és felszínesek lenni. De egy olyan ember, aki sokat él befelé, lebénul egy olyan beszélgetésben, ami úgy kezdődik, hogy “hm, állítólag holnap is eső lesz”, “de jó a cipőd, hol vetted?”, vagy “és mi újság veled mostanában?”. Az ilyen könnyed beszélgetések helyett sokkal jobban élvezzük azt, ha egyszerűen nem szólal meg senki.

A csönd

Nagyon furcsa, hogy a mi kultúránkban milyen rossz megítélése van a csöndnek: mintha valami rémesen szégyellnivaló lenne abban, hogy az ember szeretne békésen elmerülni a gondolataiban, vagy épp ellenkezőleg, a külvilág látványában, esetleg a nagy semmiben (tudod, mint egy meditáló guru).

Pedig az introvertáltak számára nincs is annál megnyugtatóbb dolog, mint amikor úgy lehetnek valaki más társaságában, hogy szavak sem kellenek ahhoz, hogy jól érezzék magukat. Az introvertáltak rengeteg energiát merítenek abból, ha néha megengedhetik maguknak azt a luxust, hogy elmerüljenek a csöndben: ilyenkor töltődnek fel a legjobban ötletekkel és lendülettel – márpedig ez utóbbiból rengeteg kell, hogy túléljük a hétköznapokat a pörgős extrovertáltak között.

 

 

 

 

 

Please reload