A hét dala: PASO – Billy Boyo

02/05/2016

Néhány hónapja debütált a Pannonia Allstars Ska Orchestra klipje, ami nagyon fontos témáról szól: a bullyingról. A jelenséget, gondolom, nem kell bemutatni senkinek, mert szinte minden közösségben megjelenik, főleg tizenévesek közt, de lehet, hogy nem mindenki tudja, hogy mit is takar maga a szó.

 

“Ma már a média is egyre gyakrabban foglalkozik az úgynevezett bullying jelenségével, amikor gyerekek egy csoportja csúfolja, megfélemlíti, bántalmazza a náluk gyengébbeket, ami nagyon komoly lelki- és esetenként fizikai sérüléseket is okoz elszenvedőinek – nyiltakozta egy interjúban KRSa, a Pannonia Allstars SKA Orchestra frontembere. –  A Billy Boyo dal egy ska-western, de a klasszikus western tematika helyett úgy gondoltuk, hogy áthelyezzük a történetet mai kulisszák közé, és egy olyan klipet készítünk hozzá, ami erre az aktuális problémára hívja fel a figyelmet. A dalunkhoz készült kisfilm alapötletét Ipacs Gergely rendezővel közösen találtuk ki, a forgatókönyvet pedig ő dolgozta ki. A fiktív történet egy nyári táborban játszódik, ahol az egyik kisfiút a többiek kirekesztik és bántják. A gyerek végül szembeszáll a zaklatóival és egy álomszerű jelenetben igazságot szolgáltat, kiáll magáért.”

 

 

A legdurvább az, hogy a klipben nem csak a többi gyerek szekálja szegény fiút, hanem a tábor vezetője is részt vesz ebben: hm, ismerős ez a felállás, gondolom nem csak nekem volt olyan tesitanárom, aki imádott beszólni azoknak, akik nem tudtak elég gyorsan felmászni a kötélre, vagy akiknek nem pont a foci volt az erősségük (köszönöm, Zoli bácsi ezúton is a nyilvános megszégyenítéseket, engem csak az vigasztal, hogy azóta hatalmas, oldalra lógó melleket tetszett növeszteni).

 

 

Billy Boyo egyébként, aki után a dal a címét kapta, egy jamaikai születésű DJ volt, aki 13 évesen került fel Londonba. Vagány csajozós dala, a Wicked She Wicked nagyon népszerű lett dancehall-körökben a nyolcvanas évek elején, imádták a karcos, fekete kamaszhangját, és egyik klubból hívták a másikba, hogy élő MC-zéssel és a DJ-szettjeivel szórakoztassa a népet.

Billy Boyo és zenész kollégája, Little Harry

 

2000-ben halt meg, titokzatos körülmények között: egyesek azt mondják, lelőtték, mások szerint agydaganata volt, de valahogy egyikre sem sikerült bizonyítékot találni eddig. Talán ő is bullying áldozata volt?

 

 

Ha tetszett a PASO klipje, hallgasd meg a dalt élőben is február 18-án, a FSZEK-ben, ahol a banda tagjai Kalapos Éva regényének, a Masszának a bemutatóján vesznek részt. Az eseményről bővebben itt olvashatsz.

 

 

Please reload