4 ok, amiért érdemes Szerb Antalt olvasni
Mostanában (főleg, hogy nemrég többször is szóba kerültek a kötelezők), felmerült bennem a kérdés néhányszor, hogy hogyan létezik az, hogy még csak említés szintjén sem esett szó Szerb Antalról az irodalomórákon. Ha nálatok ez másképp van/volt, szerencsések vagytok, de közben az is eszembe jutott, hogy ha tananyag lett volna, lehetséges, hogy az ő regényeit is belehelyeztem volna a “kötelezők, amelyeket sosem olvastam el”-skatulyába.
Azóta elolvastam az összes regényét, (a novellásköteteit és irodalomtudományi könyveit pedig meghagytam későbbre) és már az elsőnél szerelembe estem, ezért biztatlak titeket is arra, hogy vegyétek elő valamelyik könyvét - ha még eddig nem tettétek, - mindjárt sorolom is, hogy miért.
Szerb Antal, a nagy utazó
Időtálló stílus
Kezdjük rögtön ezzel, ugyanis szerintem az tarthatja távol a legtöbb olvasót a nem-kortárs irodalomtól, hogy azt feltételezik, hogy ezek a regények porosak, aktualitásukat vesztették, és rettentő lassúak. Nem kardoskodom “a régi mindig jobb”-elv mellett, sőt, általában én is ezek miatt az érvek (illetve kellemetlen emlékek) miatt húzódozom a klasszikusoktól, viszont Szerb Antal stílusa hihetetlenül megállja a helyét a 2000-es években is. Néhány szófordulattól eltekintve akár egy kortárs szerző is írhatta volna ezeket a könyveket, a legjobb pedig az lenne, ha maga Szerb Antal továbbra is köztünk élne, és ontaná magából a jobbnál jobb regényeket.
Csodás helyszínek
Olaszország, Wales, Budapest, megint Olaszország. Nyilvánvaló, hogy szerelmes volt Itáliába, erről nem csupán a VII. Olivér és az Utas és holdvilág, hanem A harmadik torony című rövid útleírása is tanúskodik. Elég beleolvasni valamelyikbe, és máris utazni akarunk, akár az utolsó névtelen közép-olasz városkába is, mindegy, csak legyenek évezredes épületek, egy lármás piazza, más nem is kell a boldogsághoz.
Szerb Antal vicces!
A Pendragon legenda és a VII. Olivér a legviccesebb könyvek, amiket valaha olvastam, sosem éreztem idejétmúltnak bennük a szerző szellemeskedéseit. Még a kissé melankolikus Utas és holdvilágot is megtűzdelte néhány jól irányzott vicces megjegyzéssel.
Utánozhatatlan hangulat
A Pendragon legenda wales-i miliője és szellemjárta kastélya olyan, mint egy kád forró víz, amiben élmény elmerülni. A hátborzongató jelenségeket sokoldalúan közelíti meg, egyszer humorosan, máskor pedig úgy, hogy tényleg libabőrösek legyünk a véletlen egybeesésektől, kihalt sikátoroktól és a furcsa fényű alkonyoktól.
Barátjával, Kerényi Károllyal Olaszországban
A végére pedig egy rövid ajánló, ha nem tudod, melyik regénnyel kezdd:
A Pendragon legenda - Vicces krimiparódia kísértetekkel, wales-i köddel, kutyával, összeesküvés-elmélettel.
Utas és holdvilág - A lélek mélyére hatoló, de mégis üdítő regény, amelyben a főhősünk ide-oda barangol Olaszországban, miután a nászútján véletlenül elváltak útjai a feleségéétől.
VII. Olivér - Ha valami igazán vicceset szeretnél, ami kikapcsol néhány órára. A helyszín Velence, ahová egy fiktív ország majdnem-királya elmenekül az uralkodás felelőssége elől, majd egy összeesküvés közepén találja magát.
A királyné nyaklánca - Picit történelemóra-szagú, talán ebben mutatkozik meg legkevésbé az író személyisége, de igazán élvezetes stílusban számol be a Nyakék-perről, ami Marie Antoinette bukásához vezetett.
A harmadik torony - Egy 80 oldalas útinapló Olaszország legszebb tájairól, megragadva a helyszínek esszenciáját.