Mit olvasnának a Disney-szereplők?

Aki már élt a 90-es években, az biztosan egyetért abban, hogy a Disney-rajzfilmek szereplői legalább olyan fontos alakok számunkra, mint az ókori görögöknek az Olümposz istenei, a középkori embereknek a szentek és mártírok, vagy a Z-generációnak a Harry Potter-szereplők. Ezek a másik, párhuzamos világban élő, de hozzánk mégis nagyon hasonló alakok nem csak arra jók, hogy a segítségükkel kicsit távolabbról lássunk rá a saját életünkre, identitásunkra, kapcsolatainkra, satöbbi, hanem mondjuk azért is, hogy karakterek megismerése után kedvünk támadjon még több fiktív világban elmerülni, vagyis még többet olvasni. Elképzeltük, vajon melyik Disney-hős milyen regényt ajánlana a saját kedvencei közül.

Dumbó: Lány a kötélen

Ez az elefánt tudja legjobban, mennyire kegyetlen és veszélyes tud lenni a cirkusz világa: nem véletlen, hogy lenyűgözte őt Gwenda Bond regénye, ami egy tizenhat éves kötéltáncosról szól, akinek meg kell küzdenie a rivális Repülő Gráciákkal, akik igyekeznek mindenféle csellel kikészíteni a légtornászt. Jules-t, a főhőst, ugyanaz a kérdés foglalkoztatja, mint Dumbót: vajon tényleg arról szól az életünk, amit kaptunk, vagy megváltoztathatjuk a sorsunkat?

Maugli: Pi élete

A Dzsungel könyvének főhőse ugyan végül visszatért az emberek közé, de mindenki nagyon jól tudja, mennyire fontosak neki az állatok. Rengeteg könyv szól az emberek és állatok közti barátságról és szövetségről, de Maugli kedvence mégis Yann Martel regénye, amiben a tizenhat éves Pi szülei odavesznek egy hajótörésben, neki pedig egy bengáli tigris mellett, a Csendes-óceán kellős közepén kell megtalálnia a partot és (hát ezt nem lehet kisebb szavakkal megfogalmazni:) az élet értelmét.

Hófehérke: Vérvörös

A finn Salla Simukka történetének főszereplőjét Lumikkinek (azaz Hófehérkének) hívják – szóval nem véletlen, hogy a vidék legszebb hercegnője felfigyelt a trilógiára. A Vérvörös hősnője épp olyan vagány és önálló, amilyen Hófehérke mindig is lenni akart (csak hát Walt Disney bácsi még jóval a feminizmus második hulláma előtt eldöntötte, hogy marad a klasszikus mesei értelmezésnél, és egy passzív, szerencsétlen, megmentésre váró kislányt csinált belőle, aki csak a takarításhoz és sütés-főzéshez ért – illetve még ehhez sem nem nagyon, mert ebben is az erdő állatai segítenek neki). Lumikki azonban egy nemzetközi drogkartell szövevényes ügyébe keveredik, majd korrupt rendőrökkel, orosz és észt bűnözőkkel kell megbírkóznia, ha túl akarja élni a csontfagyasztó telet.

Elsa: A boszorkány

Ugyan ki más lenne a Jégvarázs főszereplőjének irodalmi példaképe, mint Elphaba, a Nyugati Boszorkány – aki, mint az kiderül Gregory Maguire zseniális regényéből, valójában egyáltalán nem olyan gonosz, mint amilyennek az Óz-történetekből tudjuk. Mindkét nő ugyanaz miatt szenvedett az emberek között: mert a különleges képességeik miatt másnak számítottak, és mert csak sokára voltak képesek elfogadni önmagukat olyannak, amilyenek. A tesó-szál is erős mindkét történetben: csak Maguire regényében egy kicsit jobban eldurvulnak a dolgok (oké, ezt Elsa még akkor ajánlotta, mielőtt visszatért volna a jégpalotájából).

Quasimodo: Massza

Kitaszítottság, megbélyegzettség, bántalmazás – a Notre Dame tornyában Quasimodo teljesen felderült, amikor rátalált Kalapos Éva regényére, mert úgy érezte, Ráber Patrik a lelkitársa. Ő sem tudja pontosan, miért nem fogadják be a többiek (oké, hogy torznak, furának született – na és?), és ettől.. hát, fogalmazzunk úgy: nem lesz túl egészséges a lelki világa fiatal felnőtt korára. Abban hisz, hogy a szerelem talán kiemeli majd abból a sötét világból, ahová a mássága miatt kényszerült, de... na jó, nem spoilerezünk, a lényeg, hogy egyikük története sem zárul azzal a szokásos, disney-s happy enddel.