5 alulértékelt film, ami írókról szól – és muszáj látni!

05/02/2016

Most, hogy bejelentették, hogy készül a Rebel in the Rye című film, ami J. D. Salinger fiatal éveiről szól majd (és az írót nem más alakítja, mint a Skinsből és Jennifer Lawrence jobb karjáról ismert Nicholas Hault), megjött a kedvem ahhoz, hogy megnézzek néhányat a kedvenc életrajzi filmjeim közül. Amíg azon gondolkodtam hangosan, mit nézzek meg, Az órákat (Virginia Woolfról), az Én Pán Pétert (J. M. Berrie-ről), vagy a Jane Austen magánéletét, egy barátom megkérdezte, láttam-e A Brontë nővérek című francia filmet, amiben Isabelle Huppert is játszik. "Hogy mi van??" - borultam ki teljesen, és alig vártam, hogy hazaérjek és felkutassam, honnan lehet letölteni, ööö azaz megvásárolni. Már a traileren is látszik, milyen zseniális atmoszférája van ennek az 1979-es filmnek, ami Emily, Charlotte és Anne rövid, viharos életét mutatja be:

És ha nektek is megjönne a kedvetek a műfajhoz, íme még néhány jó kis életrajzi film és sorozat:

 

Fényes csillag

John Keats az egyik abszolút kedvencem! Rómában egy fél napot töltöttem az ő lakásából kialakított múzeumban (ahelyett, hogy a több millió ókori és középkori érdekességet kutattam volna fel), és nem csak a verseit, hanem a leveleit is imádom, amelyekről T. S. Eliot azt mondta, hogy ezek az angol szépirodalom legszebb művei közé tartoznak (és nem ironizált, legalábbis azt hiszem). A filmben Ben Whishaw alakítja a költőt, aki kicsit halovány, de nem rossz, a legjobb viszont Abbie Cornish (Fanny), akitől szinte felrobban a képernyő, annyira igazi és izgalmas. A szerelmüket nem csak a család ellenzi, de (azt hiszem, nem spoiler) a tuberkolózis is közbe szól. A film mellé megjelent könyv is must-have: Keats Fanny Brawne-hoz írt levelei és versei mellett korabeli illusztrációk is találhatóak benne.

Született romantikusok

A magyar cím tőlem származik, a hat részes, 2009-es BBC-sorozat ugyanis sajnos még nem ért el Magyarországra. Pedig szerintem rajtam kívül még sokan szeretik a pre-raffaelitákat, akikről szól: a nagyon szépen fényképezett sorozat a költő-festő Dante Gabriel Rossetti (őt Kili, azaz Aidan Turner alakítja!), William Holman Hunt, John Everett Millais és Fred Walters csajozásairól, szerelmi drámáiról, a művészetet megváltani kívánó mozgalmukról szól és geekeknek súgom, hogy feltűnik a történetben Charles Dickens és William Morris is. A trailerben is igyekeztek erősíteni, mennyire vagányak voltak ezek a tizenkilencedik századbeli lázadó művészfiúk:

Enid

Enid Blyhon a világ egyik legsikeresebb gyerekkönyvírója (több mint 600 millió könyve fogyott el eddig): neki köszönhetjük Noddy-t, az Ötösfogat-sorozatot és egy csomó krimit is. Amilyen kőkeményen dolgozott, annyira volt zilált a magánélete: az első férjétől egy orvos miatt vált el, akit az Enid című BBC-tévéfilmben az a Denis Lawson csábít el, aki az eredeti Star Wars-sorozatban Wedge Antilles vadászpilótát alakítja. A filmet már csak azért is érdemes megnézni, mert Helena Bonham-Carter (aka Bellatrix Lestrange) Emmy-díjat kapott ezért az alakításáért!

Árnyékország

Oxford, két világháború közti időszak, szerelmi sztori gyógyíthatatlan betegséggel – nekem már ennyi is elég lenne, hogy azonnal leüljek megnézni ezt a filmet, de az Árnyékország ráadásul az egyik legmegosztóbb brit íróról, C. S. Lewis-ról szól, aki a Narnia-könyvek szerzője. Lewis hatalmas indulatokat vált ki minden nagy fantasy-íróból: J. R. R. Tolkien a legjobb barátja, majd esküdt ellensége volt; Philip Pullman nagyon haragszik a műveire, és azt nyilatkozta, hogy tulajdonképpen az egész Úr Sötét Anyagait indulatból írta meg, annyira szerette volna bemutatni, mennyire nincs igaza a katolikus fantasy szerzőjének; J. K. Rowling pedig azt mesélte egyszer valahol, hogy Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény elolvasása után döntött úgy, hogy író lesz. A film tehát az imádott/idegesítő Lewisról (Anthony Hopkins), és élete szerelméről, Joy Davidmanról szól, akivel sosem lehettek egymáséi, ugyanis mindketten házasok voltak. Attól még a film nagyon is érdekes: kiderül belőle az is, hogy Joy halála után Lewis hogy találta meg újra az örömöt az életben.

 

 

Please reload