Végre kiderül, mitől van olyan jó illata a régi könyveknek

05/20/2016

Az életben az egyik legnagyobb gyönyörűség kinyitni egy több mint hetven éves könyvet és beleszagolni a gerincébe – ó, igen, ezt a fétisem bátran vállalom, akkor is, ha valaki gerontokönyvfílnek tart ezek után. Mintha ezeket az ódon könyveket varázsporral tartósítanák, vagy nyomot hagyott volna bennük az elmúlt évtizedek, évszázadok minden édes és szomorú emléke, nem?

 Mmmmm.... ti is érzitek a lapok közül áradó benzaldehidet?

 

De most nem akarok erről az élményről verset írni – inkább mondom, mit olvastam Zooey Deschanel blogján, a Hello Giggles-en. A Sci Show YouTube-csatorna tudósai utánajártak annak, mitől annyira különleges és utánozhatatlan ez a régi könyv illat, amit parfüm- és gyertyakészítők is próbálnak megragadni (a Frostbeard Studio Old Books nevű-gyertyája kábítóan jó, ajánlom mindenkinek!). A titok tehát: az illat a könyv alkotórészeinek bomlásától keletkezik, és attól függően, milyen papírból, bőrből, szövetből, tintából és ragasztóból, más és más illata lehet.

Tovább árnyalja még az aromát, hogy ezeknek az anyagoknak (amelyek illékony szerves vegyületeket bocsátanak ki) az oxidációját mennyire befolyásolta fény, hő és páratartalom, mert a különböző mixek más-más végeredményt produkálnak.

 

A leggyakoribb illatok a következőek:

- édeskés: ezt a toluolnak és az etil-benzol vegyületnek köszönhetjük

- mandulás illat: a felszabaduló benzaldehid és a furfurol keverékéből születik

- vaníliás buké: nem hiszed el, de ezeknek az anyagoknak a keveredéséből még vanillin is képződhet

- földes-fás illat: ezért pedig a 2-etil-hexanolnak lehetünk hálásak

 

 
Ugye milyen varázslatos a tudomány? Majdnem annyira, mint a varázspor, amivel a századforduló előtt behintették a könyveket a leprikónok.

 

 

 

Please reload