Minden könyvmoly nagyon sajnálhatja, ha nem a 90-es években nőtt fel, még a nagy technikai bumm előtt: ekkor csodálkoztunk rá az első mobiltelefonokra, el voltunk ámulva az olyan találmányoktól, mint a Tetris és a Tamagotchi, csak úgy jöttek be sorban a nyugatról addig irigyelt, színes, zenélő, illatos, nyomkodható, megehető és megiható gagyi csodák. A rock zenét akkor még komolyan vették (mi történt a rockkal a Nirvana óta?), a topmodellek még hasonlítottak az emberi lényekre, és olyan fiatal írók jelentek meg a színen, mint J. K. Rowling, Philip Roth és John Updike. Soha annyi képregény és tévésorozat nem volt azelőtt (és ha a képregényekre gondolunk: azóta sem) itthon, mint akkor, fénykorát élte a Kandi Lapok, elindult az HBO, a Pixar és bár még nem volt sem iPhone, sem Facebook, sem online magazinok, épp elég technológia volt az életünkben. És videokazettán néztük a jobbnál jobb könyvadaptációkat! Ha egy kicsit át akarod élni, milyen volt a korszak, nézz meg legalább egyet hétvégén ezek közül (a listán csak azért nem szerepel a Jurassic Park, a Harcosok klubja és a Trainspotting, mert ezeket tuti láttad már):
A Gravitáció és a Harry Potter és az azkabani fogoly rendezőjének, Alfonso Cuarónnak az a remek ötlete támadt, hogy fogja Dickens klasszikusát (szerintem egyébként a legjobb regényét), és áthelyezi a 90-es évek Floridájába és New Yorkjába. A Pip és Estella közti vonzalom sokak számára maga volt a kamaszkor metaforája, Anne Bancroft, az őrült örök menyasszony ezerszer hitelesebb volt Miss Havishamként, mint a későbbi feldolgozásban Helena Bonham Carter.
De a legjobb mégis az a buja stilizáció, ahogyan Cuarón újrateremtette a Szép remények világát: rengeteg a zöld szín, Francesco Clemente festményei hipnotikusak és olyanok szerepelnek a tracklisten, mint Iggy Pop, Tori Amos és a Pulp.
Matilda, a kiskorú boszorkány (1996)
Roald Dahl könyve is nagyon meredek és fergetegesen fekete a humora, de a Danny DeVito által rendezett film talán még annál is betegebb. A főhőse egy kislány, aki imád olvasni és kis kerekes kocsival hordja haza az olvasnivalókat a könyvtárból, és emiatt a szülei teljesen hülyének nézik. Szegény Matilda egy másik világban él, mint ők: őt nem érdeklik a tévéműsorok és nem szeret gúnyolódni másokon, ezért nem is bánják, ha a kislány egyre több időt tölt az új tanárnőjével. A sztori végét nem árulom el, inkább ajánlom a világ legviccesebb iskolaigazgatóját, Miss Truncbullt, aki szereti gerelyként hajigálni a (szerinte) rossz gyerekeket, várj, mutatjuk:
A rémes asszonyság kedvtelésből néha bezárja a kisiskolásokat a Fullasztóba, ami egy szűk szekrény, aminek belül szögek állnak ki az ajtajából, de egyszer megetet egy fiúval egy emberi nyál és takony hozzáadásával készült csokitortát is. Ugye, milyen jól hangzik?
A Veszedelmes viszonyok mai viszonyok között? Rémes ötletnek tűnik, de a fenti példához hasonlóan ez is meglepően jól sikerült: Pierre Choderlos de Laclos 1782-es regényét egy New York-i gimi falai közt gondolták újra, és így ez lett az egyik első olyan film, ami a tinédzserek közti szexuális manipulációról szól.
A korabeli kritikusok közül többen kiborultak azon, ahogy Sarah Michelle Gellar és Ryan Philippe a szexuális kicsapongást, a szélhámosságot és a drogfogyasztást glamurizálják, de az egyik legnagyobb filmes tekintély, Roger Ebert megvédte: azt mondta, szerinte ennél okosabban és hagyományőrzőbb módon nem is lehetett volna modernizálni a történetet.
Emma Thompsonnak az a merész ötlet jutott eszébe, hogy életében először forgatókönyvet ír, méghozzá Jane Austen első regénye alapján: öt éven át dolgozott rajta, és mindenki félt, hogyan közöljék majd vele, ha nem sikerülne jól a szöveg, de végül leesett az álluk. Hugh Grant (a férfi főszereplő) szerint a film egyenesen jobb, mint a regény, és valószínűleg ezt gondolták az Akadémia tagjai is, akik adtak egy Oscart Emmának a forgatókönyvért.
Még néhány meggyőző érv, ha nincs kedved ahhoz, hogy megnézd, hogyan próbálnak a Dashwood-lányok szülei gondoskodni arról, hogy házasság útján anyagi biztonságba kerüljön a család: ez Kate Winslet első főszerepe a Mennyei teremtmények után, és nem más szerelmes belé a filmben, mint Piton professzor, vagyis Alan Rickman.
