4 zseniális adaptáció a 90-es évekből, amit minden könyvmolynak látnia kell

06/03/2016

Minden könyvmoly nagyon sajnálhatja, ha nem a 90-es években nőtt fel, még a nagy technikai bumm előtt: ekkor csodálkoztunk rá az első mobiltelefonokra, el voltunk ámulva az olyan találmányoktól, mint a Tetris és a Tamagotchi, csak úgy jöttek be sorban a nyugatról addig irigyelt, színes, zenélő, illatos, nyomkodható, megehető és megiható gagyi csodák. A rock zenét akkor még komolyan vették (mi történt a rockkal a Nirvana óta?), a topmodellek még hasonlítottak az emberi lényekre, és olyan fiatal írók jelentek meg a színen, mint J. K. Rowling, Philip Roth és John Updike. Soha annyi képregény és tévésorozat nem volt azelőtt (és ha a képregényekre gondolunk: azóta sem) itthon, mint akkor, fénykorát élte a Kandi Lapok, elindult az HBO, a Pixar és bár még nem volt sem iPhone, sem Facebook, sem online magazinok, épp elég technológia volt az életünkben. És videokazettán néztük a jobbnál jobb könyvadaptációkat! Ha egy kicsit át akarod élni, milyen volt a korszak, nézz meg legalább egyet hétvégén ezek közül (a listán csak azért nem szerepel a Jurassic Park, a Harcosok klubja és a Trainspotting, mert ezeket tuti láttad már):

 

Szép remények (1998)

A Gravitáció és a Harry Potter és az azkabani fogoly rendezőjének, Alfonso Cuarónnak az a remek ötlete támadt, hogy fogja Dickens klasszikusát (szerintem egyébként a legjobb regényét), és áthelyezi a 90-es évek Floridájába és New Yorkjába. A Pip és Estella közti vonzalom sokak számára maga volt a kamaszkor metaforája, Anne Bancroft, az őrült örök menyasszony ezerszer hitelesebb volt Miss Havishamként, mint a későbbi feldolgozásban Helena Bonham Carter.

De a legjobb mégis az a buja stilizáció, ahogyan Cuarón újrateremtette a Szép remények világát: rengeteg a zöld szín, Francesco Clemente festményei hipnotikusak és olyanok szerepelnek a tracklisten, mint Iggy Pop, Tori Amos és a Pulp.

 

Matilda, a kiskorú boszorkány (1996)

Roald Dahl könyve is nagyon meredek és fergetegesen fekete a humora, de a Danny DeVito által rendezett film talán még annál is betegebb. A főhőse egy kislány, aki imád olvasni és kis kerekes kocsival hordja haza az olvasnivalókat a könyvtárból, és emiatt a szülei teljesen hülyének nézik. Szegény Matilda egy másik világban él, mint ők: őt nem érdeklik a tévéműsorok és nem szeret gúnyolódni másokon, ezért nem is bánják, ha a kislány egyre több időt tölt az új tanárnőjével. A sztori végét nem árulom el, inkább ajánlom a világ legviccesebb iskolaigazgatóját, Miss Truncbullt, aki szereti gerelyként hajigálni a (szerinte) rossz gyerekeket, várj, mutatjuk:

A rémes asszonyság kedvtelésből néha bezárja a kisiskolásokat a Fullasztóba, ami egy szűk szekrény, aminek belül szögek állnak ki az ajtajából, de egyszer megetet egy fiúval egy emberi nyál és takony hozzáadásával készült csokitortát is. Ugye, milyen jól hangzik?

 

Kegyetlen játékok (1999)

A Veszedelmes viszonyok mai viszonyok között? Rémes ötletnek tűnik, de a fenti példához hasonlóan ez is meglepően jól sikerült: Pierre Choderlos de Laclos 1782-es regényét egy New York-i gimi falai közt gondolták újra, és így ez lett az egyik első olyan film, ami a tinédzserek közti szexuális manipulációról szól.

A korabeli kritikusok közül többen kiborultak azon, ahogy Sarah Michelle Gellar és Ryan Philippe a szexuális kicsapongást, a szélhámosságot és a drogfogyasztást glamurizálják, de az egyik legnagyobb filmes tekintély, Roger Ebert megvédte: azt mondta, szerinte ennél okosabban és hagyományőrzőbb módon nem is lehetett volna modernizálni a történetet.

 

Értelem és érzelem (1996)

Emma Thompsonnak az a merész ötlet jutott eszébe, hogy életében először forgatókönyvet ír, méghozzá Jane Austen első regénye alapján: öt éven át dolgozott rajta, és mindenki félt, hogyan közöljék majd vele, ha nem sikerülne jól a szöveg, de végül leesett az álluk. Hugh Grant (a férfi főszereplő) szerint a film egyenesen jobb, mint a regény, és valószínűleg ezt gondolták az Akadémia tagjai is, akik adtak egy Oscart Emmának a forgatókönyvért.

Még néhány meggyőző érv, ha nincs kedved ahhoz, hogy megnézd, hogyan próbálnak a Dashwood-lányok szülei gondoskodni arról, hogy házasság útján anyagi biztonságba kerüljön a család: ez Kate Winslet első főszerepe a Mennyei teremtmények után, és nem más szerelmes belé a filmben, mint Piton professzor, vagyis Alan Rickman.

Please reload