Miért nem unjuk meg a disztópiákat?
Ha vetünk egy pillantást akár hazai, akár külföldi könyves listákra, láthatjuk, hogy a disztópiák még mindig uralják az élmezőnyt. De vajon mi lehet ennek az oka? Erre próbálok választ találni az alábbiakban. Az biztos, hogy alapvető igény van az emberben arra, hogy átgondolja, milyen is a társadalmunk. Milyen a berendezkedés, a viszony a társadalom egyes képviselői közt. Ezt pedig leginkább úgy ismerhetjük meg, ha 1. alaposan vizsgáljuk 2. felnagyítjuk a hibákat 3. összevetjük más elképzelt utopisztikus (tökéletes) vagy disztopikus (negatív) víziókkal.
Az ember, ha nem is szeret kilépni komfortzónájából, fantáziálni gyakran fantáziál teljesen más életkörülményekről, más rendszerekről. (Olyan világról, ahol nincsenek emberek mondjuk, csak macskák és nutellafolyók.) A regény első nagyobb fénykorában, a felvilágosodással együtt jelentek meg az első olyan írások (utópiák, disztópiák) melyeket az irodalmi tudat ma is számon tart, melyek bekerültek az irodalmi kánonba.
A felvilágosodással Defoe Robinsonja méltatta az emberi lét csodálatosságát, humanista, már-már természetfeletti képességűnek állítja be az embert, aki neveléssel még a barbár társait is jobbá tudja tenni. Korának másik jelentős alkotója, Swift már kevéssé akarja megszerettetni az emberrel magát. Sőt. Allegorikus társadalmi vízióiban az emberi romlottságot, kegyetlenséget és ostobaságot jeleníti meg, erőteljes társadalomkritikát fogalmazva meg.
Defoe és Swift: a frizurájuk közt nincs nagy különség, a regényeik közt viszont annál inkább
A Szép új világ egy olyan társadalmat mutat be, ahol az embereket már gyerekkoruktól gépek nevelik, szómával pótolják az igazi, fontos érzéseiket. A Fahrenheit 451-ben könyveket égetnek.
Lássuk be, a szépirodalmi írások nem feltétlenül szórakoztatóak, manapság sajnos (vagy nem sajnos?) nem is örvendenek túl nagy népszerűségnek. Míg a fiatal felnőtteket megszólító YA-piac telített. De vajon miért?
Alapul véve legalább 5 darab, 10 évnél nem régebben megjelent kategóriabeli könyvet, arra a megállapításra jutottam, hogy a modern disztópiák kommersz szekciójában az alábbi dolgok változtak.
* a főszereplők szinte minden esetben lányok.
* ráadásul olyanok, akiknek szerelmi bánatuk (is) van, vagy egy szerelmi háromszögbe rekedtek.
* ezek a lányok általában elvesztették szüleiket (az autóbalesetben meghalt szülők a 21. század kommersz irodalmának „Egyszer volt, hol nem volt”-ja).
* a főszereplők unalmasnak és hétköznapinak tűnnek, DE a felborult világrend visszaállításának feladata előhozza a felszínen megbújó egyéniségüket az összes szuperképességükkel együtt.
* a főszereplők és mellékszereplők szembeszegülnek a korrupt hatalommal, megpróbáltatásokon mennek keresztül, aki pedig harcol, nem bukhat el.
Ha csak ezeket átgondoljuk, arra a következtetésre juthatunk, hogy titkos (vagy nem titkos) fiatal felnőttkori vágyak jelennek meg szép sorban. Az első két pont azonosulás kérdése: a lányok könnyen azonosulnak a lány főszereplővel, fiúk egy része is; szerelmi vívódásai a világon mindenkinek vannak.
A beavatott hősnője a hatalommal és az érzéseivel is megküzd
A szülők elvesztése egyszerre tragikus, sajnálkozásra okot adó tényező, ugyanakkor kontrolltól, akadályoktól szabadulnak meg hőseink – ami szerintem nagyon szomorú, hisz egy szülő-gyerek kapcsolat ábrázolása, ha írói képességeket is igényel, rettentő fontos, hisz a generációs problémák itt ütköz(het)nek legélesebben.
Az 5. hullámban sem kaptak főszerepet a szülők
Az unalmas, szürke kislányról kiderül, hogy egyedi hópihe, sőt, a kiválasztott! Ez az a klisé, amit az ember különösen szeret, hiszen ha nem is mindig, de néha van, mikor nem tartjuk magunkat a legnagyobb hősnek. (Mikor 19 évesen se tudjuk a nyolcas szorzót vagy ilyesmi.) A megpróbáltatások, kalandok összehozzák a főszereplőt társaival, ami pedig olyan igény, ami sajnos ezeknek hiányában keletkezik a mai fiatal olvasók legtöbbjében. (Hazáig telefonba meredve ülni a buszon, aztán egy perc alatt felérni és gépet kapcsolni nem olyan nagy kihívás. Sajnos már ez sem.) Igazi kihívásra, utazásra, kalandra pedig ősidőktől igényünk van, az irodalomfogyasztásban is, gondoljunk csak a pikareszk regényekre.
Katnissnak és barátainak ma sem a Facebook előtt ülve fejeződött be a napja
Szerény véleményem szerint akkor beszélhetünk kifejezetten értékes disztopikus regényekről, ha a fent felsorolt tényezőkkel vagy azok nélkül, de eljutunk addig a pontig, hogy a társadalom visszásságai nem csak hangsúlyt kapnak, de új dolgot is meg tudnak piszkálni - és olyan mértékben, hogy a műveletlenebb, figyelmetlenebb olvasóközönségre is hatást gyakoroljon.