Hagyjuk a kötelezőket és élvezzük az olvasást


Melyik az a könyv, amit olvasni szerető ember létedre utáltál, mégis végigszenvedted? Pontosan nem tudom kitalálni, a szenzoraim viszont olyasmit érzékelnek, hogy kötelezőről van szó. Eltaláltam? A kötelezők problematikája az a lerágott csont, ami sosem fogyatkozik. Generációkra visszamenőleg mindig téma volt az, hogy miért olyan rémes a kötelező olvasmányok listája, viszont az utóbbi években semmi változást nem tapasztalhattunk, pedig hatalmas szükség lenne rá.

Jó magyar mentalitás, hogy kirakjuk a hatvanas táblát, de mindenki többel megy, rendőr vagy csodálatos térfigyelő kamerák esetén lassítunk. Hasonlóan működik az oktatási rendszer is: olyan sűrű tanmenetet és olyan vaskos tankönyveket állítunk össze, hogy semmiképp ne lehessen a végére érni, egy olyan olvasmánylistával, amit még az irodalomszerető tanulók közt is csak nagyon kevesen fognak végigolvasni (még az elitebbnek számító iskolákban is). Ha pedig jön a vizsga/számonkérés, akkor csináljunk úgy, mintha elolvastuk volna.

Tanárként, diákként, magyar oktatási rendszerként hunyjunk szemet a tény felett, hogy például a kortárs irodalommal középiskolában SOSEM találkoznak a tanulók, hiszen a tankönyv legvégén bújik meg esetleg Esterházy, de az, hogy ki az a Tóth Krisztina, Dragomán György vagy épp Kemény Zsófi, teljesen mindegy.

Általános iskolában nyomasztóbbnál nyomasztóbb kötelezőkkel traktálják a kis szerencsétlen áldozatokat, jobb helyeken előkerül Lázár Ervin, Janikovszky vagy épp Szabó Magda – alsóban. Felsőben pedig Petőfi, Arany, aztán kezdődik a teljes megőrülés.

Nem látom a logikát, miért a romantikával kezdődik az irodalomtörténet a hetedikeseknek, de nyilván oka van. Meg annak is, hogy aztán olyan nagyregényeket „olvastassunk el” a diákokkal, mint a Kőszívű ember fiai. Miért kell 1. áltatni magunkat? 2. megutáltatni az olvasást a fiatalokkal?

Olvasó embernek nem kell magyarázni, hogy Jókai milyen remek író (annak ellenére, hogy korában írásai lektűrnek számítottak) viszont hetedikben bekövetkezik az, hogy a közös műértelmezést és érthető nyelvezetet felváltják olyan olvasmányok, melyeket jó esetben a tanár olvasott – 15 éve egyetemen.

Nyolcadikban jöhet a Nyugat és olyan komoly olvasmányok, versek, melyek később érettségi tételek is lesznek és akkor a nyolcosztály = általános műveltség. NA PERSZE. Álszent, gyermeklélektan-órákat nem látogató emberek gondolhatták ezt a rendszert értelmesnek.

Hogy ezt a problémát kikerüljük addig is, míg azok a kötelezők, amik, ott vannak a Klassz!-sorozat könyvei, amelyek az eredeti regények átiratai, érthető, mai, élvezetes nyelvezeten (Nógrádi Gergely tollából), de több kivonattal, idézettel a feldolgozott műből – és vagány borítókkal egyébként. ​

​És mi lehetne megoldás hosszútávon?

Először is lecserélni két szót. 1. kötelező 2. irodalom.

Az előbbi helyére állhatna az opcionális, utóbbi helyére pedig az olvasmány. Ez persze nem működhetne egy olyan oktatási rendszerben, ahol egy tankönyvet választhat szerencsétlen tanár. A teljes irodalom tantárgyat elfelejthetnénk nyolcadikig, helyette olvasmánylistát állítana össze minden közösség, olyat, amiben mindenki talál neki megfelelőt és sok időt tölthetnének a tanulók év közben mindenki olvasmányával.

A legborzasztóbb ponyvák értelmezése is műértelmezés lenne. Egy idő után pedig kialakulna valamiféle rendszer.

Nem szabályok közé kéne szorítani az irodalmat, az irodalomnak kéne megalkotni a szabályokat.

Ha az opcionális olvasmányt elolvasták a tanulók és megbeszélték közösen (mikor már mindenki olvasott és bemutatott egy könyvet a közösségében) akkor lehetne arról beszélni, miért van szükség az irodalmi alkotásokat műnemekbe sorolni, valahányan rájönnének, hogy az irodalomban az a rengeteg rendszerezés mind értünk van.

Röviden: általános iskolában legalább egy olyan könyvélménye legyen a tanulónak, amit be is mutat, így garantáltan nem veszik el egy értékes potenciális olvasó sem. Másképpen kudarcot élnek meg, elfordulnak az érthetetlen, átláthatatlan, felesleges, belemagyarázós irodalomtól.

A középiskolai kötelezők szintén megérnének egy misét, de maradjon a következő alkalomra is!