Shelfie-sorozat: Erdei Gergő könyvespolca


Ha nyomon követitek a friss, kortárs magyar divatot, akkor az utóbbi években tuti belefutottatok Gergő nevébe is. A fiú mindössze húsz éves volt, amikor a Gombold újra! Versenyen különdíjat nyert, most pedig a legnagyobbak közt tanul a brit fővárosban, a London College of Fashion-ben. A stílusa lehengerlő, drámai, nagyjából Alexander McQueen, Donatella Versace és Gareth Pugh stílusa köré lehetne belőni: leszámítva, hogy nem igazán lőhető be sehová, megvan a maga "erdeigergő"-stlusa. A tervezés mellett gyakran bújja a könyveket is, igaz, főleg az illusztrációk miatt, amelyek nem titkoltan inspirálják is a művészetét...

Melyik könyved jelent neked a legtöbbet?

Leginkább azok a könyvek jelentenek sokat, amikből gyerekkoromban felolvastak nekem. Volt olyan mese, amit szerintem századszorra is képes lettem volna végighallgatni. Úgy érzem, hogy ezek a történetek voltak azok, amik úgymond segítettek “felébreszteni” a fantáziámat és ennél fogva a kreatív gondolkodást bennem. Rengeteg olyan helyszín volt ezekben a mesékben, amiket imádtam elképzelni, de csak igazán akkor láttam magam előtt, amikor elkezdtem lerajzolni őket. Az egyik ilyen legkedveltebb könyv, ami még Anyukámé volt, Andersen meséi voltak.

Gergő és a könyvrakás

Mint tervezőnek, mik a kedvenc borítóid?

Imádom Vladyslav Yerko hihetetlen részletességgel megrajzolt illusztrációt. Sose használ egyszerűen színekkel kitöltött részleteket, minden felületben jelenetek játszódnak le, amiket néha csak egészen közelről lehet észrevenni, mert az egyszínűség miatt szinte távolról összeolvadnak és csak egy fehér kabátot ábrázolnak. Ezt valószínűleg a leírtak alapján nehéz elképzelni, de érdemes rákeresni a nevére. Az ő illusztráció díszítik a Mesék a ködös Albionból valamint a Hókirálynő című könyv borítóját és lapjait.

Vladyslav Yerko illusztrációi

Van kedvenc fiú és lány regénykaraktered?

Valahogy olvasás közben mindig is jobban érdekelt a különböző helyszínek elképzelése. Nem emlékszem, hogy valaha is igazán azonosulni tudtam volna egy-egy karakterrel. A Harry Potter könyveket nagyon szerettem, de itt is inkább az a fantázia világ mozgatott meg amit Rowling megteremtett.

Gergő kedvenc könyvei

Melyik halott íróval/költővel találkoznál szívesen, és hová hívnád meg, ha ráérne ma este?

Earnest Hamingway-jel szívesen találkoznék, de ha lehetséges, akkor őt kérném meg, hogy hívjon meg és vezessen körbe az 50-es évek Havannájában. Volt szerencsém megnézni egyik kedvenc helyét a La Floriditát a városban, de szívesen visszamennék és látnám a helyszínt egy valóban élettel teli korszakában.

Hol tart most a márkád, mi mindent csinálsz Londonban?

Jelenleg a London College of Fashion Ma Womenswear kurzusán tanulok. Novemberben fogok diplomázni, és ha minden jól alakul, akkor tavasszal a London Fashion Week-en mutatom be a diploma kollekciómat. A diploma után egy már meglévő márka tervező csapatához szeretnék csatlakozni és további tapasztalatokat szerezni. Nem rég kezdtem el a kollekció tervezését illetve a különböző részletekre vonatkozó megoldások tesztelését.

Gergő munka közben

Úgy érzem, hogy London lüktetése és az egyetem tervezés terén nyújtott korlátlan szabadsága és nyitottsága segített rátalálni arra a tervezői stílusra, amit idővel tovább csiszolva saját magaménak hívhatok. Sajnálom, hogy a Momés BA-éveim ezt nem igazán tették lehetővé. Amikor nem a tervezéssel foglalkozom, akkor bolhapiacokon keresek antik kárpitokat vagy különböző kiegészítőket, amiket a munkáimhoz felhasználhatok. Legutóbb néhány Párizsban gyűjtött 18. századi bútorszövettel dolgoztam.

Gergő egyik friss munkája

A diplomámat mindenképpen Magyarországon szeretném kivitelezni és jelenleg ehhez keresek szponzorokat. Úgy gondolom, hogy a London Fashion Week illetve a vele járó sajtó megjelenések egy remek platform lenne arra, hogy megmutassuk a magyar gyártókban rejlő lehetőségeket.

És még néhány kép a munkáiról: