Olvass bele a Wink Poppy Midnight-ba!

09/07/2016

Nem sok ilyen különleges, boszorkányos, hipnotikus regénnyel találkozik az ember élete során, mint a Wink Poppy Midnight – A hős, a hazug és a hitvány: amikor mi megkaptuk a kéziratot Amerikából, elég volt három oldal, és máris ott találtuk magunkat a kísérteties, ködös, mézes-almás illatú erdő szélén, ahol Midnight, a kamaszfiú él Wink, a titokzatos, vörös hajú lány szomszédságában – és ott is ragadtunk, végérvényesen.

Körülöttük gyakran felbukkan Poppy is, a kisváros könyörtelen és gyönyörű méhkirálynője, aki hobbiból szereti összetörni mások szívét. De tényleg ennyire egyszerű lenne a történet? Ó, dehogyis: sosem lehetünk benne biztos, ki is itt a jó, a rossz, ki mond igazat, és ki hazudik. Vagy lehet, hogy mindenkinek van valami mocskos titka, amit próbál elhallgatni előlünk, az olvasók elől?

 

Az oregoni April Genevieve Tucholke könyve egyszerűen beszippant, de ne csak mi dicsérjük, íme három vélemény GoodReadsről – és aztán következik az ígért beleolvasó is!

„April Genevieve Tucholke gyönyörűen ír. Néha nem is voltam benne biztos, mit olvasok, de úgy megbabonázott a sztori, hogy nem tudtam abbahagyni. A történet fura. Van benne rejtély, szerelem és rengeteg talány. Szeretem, amikor egy elbeszélő nem megbízható, de itt ráadásul három is van, szóval teljesen eszement a ködösítés! A Wink Poppy Midnight világa olyan homályos, éteri, amilyennel én még nem is találkoztam Young Adult-regényekben. Talán a Hazudósok hasonlít rá leginkább, bár mindkettő nagyon más és különleges regény.”

(Laura)

„Mire számíts, ha belekezdesz a Wink Poppy Midnightba?

(Mert hogy ez pont az a típusú regény, ahol sosem tudod kitalálni, mi lesz a következő fordulat)

• Mágikus, népi tündérmesékbe illő írói stílus

• De komolyan, 100% varázslat és szeszély

• Szerelmi háromszög

• De olyan kusza szerelmi háromszög, amilyet még nem láttál

• Szereplők, akik nem gondolkodnak sokat azon, hogy keresztbe tegyenek-e egymásnak: végül is tinédzserek, nyár van – vessünk Tarot-kártyát és tettessük magunkat HALOTTNAK MUHAHAHA

• Hátborzongató mágikus realizmus

• Olyan csavarok a cselekményben, hogy csak kapkodod a fejed

• Rengeteg málna

• Mérgező barátságok

• Az érzés, hogy legszívesebben megfojtanál bizonyos embereket, miközben nagyon sajnálod is őket, és az egésztől összefacsarodik a szíved…”

Cait (Paper Fury)

„Azt hiszem, kijelenthetem, hogy ez a legérdekesebb könyv, amit valaha olvastam. Annyi mondanivalóm van róla, de a lényeget, azt hiszem, nem lehet visszaadni egy ajánlóban sem. Egyszerűen imádom ezt a kisugárzást, ami árad belőle: nagyon sűrű, szinte már pszichedelikus az atmoszférája...”

Whitney Atkinson

És akkor most elsőként mutatunk is néhány bekezdést a regényből – a zseniális fordítást Iván Viktóriának köszönjétek!

 

Wink

 

Amikor a Hős napnyugtakor kopogtatott az ajtónkon, azt hittem, azért jött, hogy megismerje a jövőjét, mint mindenki más.

A kezében apró, rózsaszín vadvirágot hozott, amit nekem adott, amikor ajtót nyitottam neki. Nem tudtam, mit csináljak vele. A kezemben tartottam, míg ő a küszöbön téblábolt, arcán derűs és zavart kifejezéssel, mint egy egyszerű tanyasi fiú, akit megtalál a végzet, ezért kénytelen felkötni a kardot és útnak eredni.

Beengedtem, és mielőtt meggondoltam volna magam, megkérdeztem, szeretne-e sétálni egyet az erdőben.

Az ablakon át a lemenő napot nézte, és azt mondta, jön.

Azon az úton akartam menni, amelyik a Roman Luck-ház felé visz. A Roman Luck-ház rossz és megbocsáthatatlan dolgok szellemét árasztotta, meg szomorúságot, de én kíváncsi voltam, mi lesz.

Midnight a konyhában várt, míg elkészültem. Az Árvák körbeállták, olyasmiről faggatták, amire nem tudta a választ. Leginkább arról, hogy látta-e már Lucy Rish szellemét, megdobálta-e őt Lucy almával, vagy kiestek a szellem kezéből. Midnight mosolygott, és úgy tűnt, nem zavarják a kérdések.

Zöld pamutruhát vettem fel, mert a faszellemek szeretik a zöldet. Mim ruhája volt egykor. Tartozott hozzá egy fehér öv, egy egész kicsi lyukkal hátul, ahol alig lehetett észrevenni.

Elfelejtettem indulás előtt megfésülködni, de az eszembe jutott, hogy a karomat és nyakamat beszórjam porcukorral. Igaz, hogy ez odacsalogatta a szúnyogokat, de nem aggódtam, és különben is, este nagyon fújt a szél. Meg aztán a megbocsáthatatlan dolgok rád másznak, ha nem kapnak valami édeset. A cukor elvonja a figyelmüket és békén hagynak. Ha szerencséd van.

 

Midnight

 

 

Winkék háza olyan zsúfolt és kaotikus volt, amilyen csak egy olyan ház lehet, ahol kutyák és gyerekek hada rohangál. A konyha téglalap alakú volt. A fapulton kosarakban barna héjú tojások, almával teli tálak, krumplis és hagymás zsákok hevertek. A mennyezetről fazekak lógtak, az asztal végén kivasalt ruhák magasodtak összehajtva egy halomban: mindenütt tisztaság, és a rendetlenség ellenére mindennek megvolt a maga helye.

A falakat élénk türkizszínűre festették, a sarokban kandalló állt. Áradt a mézeskalácsillat, Wink anyukája megkínált egy süteménnyel, míg várakoztam. Alacsony, telt asszony volt, zöld szeme bizalmatlanságról árulkodott, hosszú, vörös hajában egyetlen ősz szál sem látszott. Vastag copfba fonta és körbetekerte a fején, amitől egyszerre hasonlított egy ókori szoborra és modern művésznőre.

Fekete inget, vagy inkább blúzszerűséget hordott, hozzá tiritarka hosszú szoknyát, fekete bakancsot, amit nem mindennapi módon fűzött be. Éppen úgy nézett ki, ahogy az ember egy jósnőtől elvárja. Meg egy anyától, aki bézs nadrág és pasztellszínű kardigánok helyett izgalmas és menő ruhákat szeret hordani.

Az én anyám is szuperül öltözködött. Író volt, és azt akarta, hogy ez látszódjon rajta. Óriási, kerek teknőckeretes szemüveget hordott, bő, lebegő ruhákat, és hozzá barna cowboycsizmát. Megbámulták, amikor vásárolni ment, és ez tetszett neki. Ezért fogott el egy régről ismert érzés, amikor megláttam Wink anyját.

A mézeskalács sötét volt, szinte fekete. Az ízén melaszt és gyömbért éreztem. Állva ettem meg a pult mellett. Ragacsos kis kezek nyúlkáltak elém a tepsibe, míg el nem fogyott az utolsó morzsáig. Miközben az Árvák egymás után kapkodták be a sütiket, kérdésekkel bombáztak, de a választ meg sem várták, mintha az nem is lenne lényeges. Tudni akarták, hogy mi a nevem, hiszek-e a szellemekben, láttam-e már szellemet a házunkban, milyen gyorsan tudok futni, játszottam-e már „Kövesd a sikolyt”-játékot, van-e kutyám, vagy tudok-e vitorlázni.

Próbáltam megszámolni, hányan vannak. De állandóan izegtek-mozogtak, mindegyikük vörös hajú és zöld szemű volt, kivéve egy sötét hajú, barna szemű lányt, aki édesen mosolygott rám, amikor repetázott a sütiből. Végül ötnél megálltam a számolásnál, mert összezavarodtam. Körbe-körberohangáltak Wink anyja körül, aki levest főzött, néha kiabálva kirohant a házból, ajtócsapkodás és három vihogó kutya (két aranyretriever meg egy kisebb fehér terrier) kíséretében.

Az alapján, hogy milyen volt az eddigi életem (békés és eseménytelen, mielőtt Alabama és anyám elutazott Franciaországba), azt gondolná az ember, hogy a zűrzavaros Bellek felborították a nyugalmamat. De nem: pont így lett minden kerek.

 

 

Please reload