Shelfie-sorozat: a Tíz Kicsi Könyv bloggere


Ha nem ismernétek Daniella blogját, azonnal csekkoljátok (na jó, előtte azért olvassátok el ezt az interjút és nézzétek meg, milyen shelfie-ket küldött nekünk), mert egyrészt nagyon tájékozott, rengeteget olvas és posztol, jó az ízlése és ami elsőként feltűnik: gyönyörű az oldala! Daniella ugyanúgy értékel Young Adult disztópiákat, mint skandináv krimiket, kortárs magyar műveket és magyarul még meg sem jelent non-fiction könyveket is. Szóval a Tíz Kicsi Könyv egy kincsesbánya – és a szépséges bookstagram-fotókkal tele Insta-profilját nézegetni pedig külön élvezet!

Mikor és hogyan indult a blogod?

Viszonylag friss még a blogom, nincs egy éve, hogy elindítottam, 2016 januárjában, a vizsgaidőszak kellős közepén. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy sikerült időben letudnom a vizsgáimat, így volt egy kis szabadidőm a szorgalmi időszak kezdetéig, és azon agyaltam, hogy valamit hasznosat kéne kezdenem a kreatív energiáimmal. Olvasni és írni mindig is imádtam, így gondoltam ötvözöm a kettőt. Eleinte csak magamnak írogattam rövid kritikákat az olvasmányaimról, hogy megőrizzem a benyomásaimat, de hamarosan úgy gondoltam, ezt akár meg is oszthatnám, hátha másokat is érdekel. Így indult a „könyves pályafutásom”, és azóta is hálás vagyok magamnak, hogy belevágtam

Mi volt az első regény, ami elvarázsolt?

Hú, ez nagyon nehéz kérdés, mert egészen kicsi korom óta rendszeresen olvasok. Általános iskola alsó osztályaiban kifejezetten szerettem az ismeretterjesztő jellegű könyveket, főleg a Tudástár-sorozat (így visszagondolva meglehetősen beteg) darabjait. A regényekbe ezek után szerettem bele, 11-12 éves korom körül talán, ekkoriban Jacqueline Wilson könyvei nagy hatással voltak rám, ezek adták meg a „kezdő lökést”. Utána az első komolyabb olvasmányaimat Agatha Christie regényei jelentették, ez pedig meg is alapozta a vonzalmamat a krimik iránt. A kötelező olvasmányokat viszont sosem szerettem. Egyiket se. És Harry Pottert sem.

Melyik lány karakterrel cserélnél szívesen pár napra?

Őszintén szólva egyikkel sem. Általában nem azért olvasok, mert szeretnék más bőrébe bújni, hanem érdekel az a világ, ahová egy-egy könyv segítségével betekintést nyerhetek – mint külső szemlélő. Meg így belegondolva viszonylag nyomasztó könyveket olvasok ilyen szempontból, ahol vagy meghalnak a karakterek, vagy szenvednek, vagy csupa kellemetlen dologgal kell szembesülniük. (Na jó, Dorothy-val azért szívesen cserélnék az Ózból, de csak ha Totó is jár hozzá.)

Hány könyved van körülbelül?

Szerencsére panaszra nem lehet okom a könyveim számának tekintetében. Régebben is sok könyvem volt, nálunk ez már hagyomány a családban, hogy karácsonyra/szülinapra/stb. mindig könyveket kérek (végtelen hosszú a kívánságlistám), amióta pedig beindult a blog, ez a mennyiség kezd irreális méreteket ölteni. Ennek persze nagyon örülök és hálás vagyok, bár egyre inkább azt érzem, hogy rémesen kevés az a 24 óra egy nap. A könyves kacatokat is szeretem, bár annyira nem vagyok rájuk kattanva: egy jó kis könyves vászontáskával beérném. Illetve nagyon szeretnék egy narancssárga Penguin Books bögrét is. De nagyjából ennyi.

Ha csak egy könyv maradna fenn az emberiség után, melyiket szeretnéd, hogy fenn maradjon, ami a legtöbbet mond el rólunk?

Ezen sokat gondolkoztam, és az a helyzet, hogy nem is tudok csak egyet kiemelni. Azt hiszem, Orwell klasszikusát és egyben egyik nagy kedvencemet, az 1984-et, vagy Aldous Huxley Szép új világát mondanám. Nagyon hasonló jellegű könyvek, de mindkettő picit mást árul el (számomra) az emberiségről. Orwell és Huxley szerintem egyaránt ijesztő pontossággal vázolták fel az emberiség jövőjét, amely intő példaként szolgálhatna…