Első műfordításom – és a terror, ami természetes velejárója

11/22/2016

 

Volt egy videóm pár évvel ezelőtt, amiben a műfordításokról beszéltem. Leginkább arról panaszkodtam, hogy szerintem mennyire romlik a rossz fordítások által a beszélt nyelv is, továbbá, hogy milyen iszonyatosan zavaró, ha anglicizmussal találkozik az ember nyomtatott irodalomban. Mennyire hiányzik sokszor a kreativitás a fordítókból, milyen sótlan és személytelen tud lenni a másodlagos szöveg az eredetihez képest.

El is határoztam, hogy soha nem fogok műfordítói munkát vállalni, mert hiába vág profilba, és tényleg a tanulmányaimmal is ebbe az irányba orientálódtam, egyszerűen túl nagy falatnak találtam, túl sokféle és hatalmas hibalehetőségekkel. Majd jött a legutóbbi nyár, mikor is rengeteget dolgoztam, hogy mindenkitől függetlenül tudjam élni a saját életemet a fővárosban, és egyszerűen alig maradt időm olvasni vagy alkotó tevékenységeket folytatni, és jött a lehetőség, hogy olvassak bele az Edge of Everything

című kéziratba (aminek magyar címe ez lesz: A mindenség peremén), és ha tetszik, bizonyos feltételek mellett álljak neki, és van pár hónapom rá.

 Instagramon már sokan várják a regényt!

 

Természetesen, ha az ember ilyen lehetőséget kap, nem mondja azt, hogy no way. A kézirat ráadásul kifejezetten tetszett. Hamar megtudjuk, hogy a történetünk főszereplője Zoe, aki édesanyjával és öccsével (meg két hűséges kutyával) él Montanában, a hegyekben. Apját elvesztette, ahogy a családhoz közel álló Bertet és Bettyt (ők egy idősebb házaspár az erdőből ) titokzatos módon szintén. Az előszóban azonban megjelenik X, a titokzatos, hűvös, ámde annál vonzóbb fiú, akit Alsófölde urai küldtek, hogy igazságot szolgáltasson a Bissel-család körül. Kik ezek az urak? Miért akarnának igazságot szolgáltatni? Miért tűnik lehetetlennek, hogy Zoe és X szerelme beteljesüljön? Mit tett X, amivel el kell számolnia, és amiért Alsóföldén kell raboskodnia? Van kiút?

 Egy titok: Jeff Giles könyve egy vadiúj magyar borítót kap:
heteken belül megmutatjuk majd!

 

Ezek a kérdések engem is foglalkoztattak, és a fordítás során választ is kaptam mindenre. Csavaros és új ötletektől friss a történet. Az alap koncepció megértése nem tart sokáig, mégis folyton új dolgokra döbbenhetünk rá. A narratíva sokszor nagyon csupasz, ha úgy éreztem, szándékos, akkor igyekeztem tartani, viszont néha szükségét éreztem az állandó said-eket felcserélni szép, kontextusnak megfelelő szavakra.

 

Amit megtanultam:

Kritizálni könnyű, jobbat csinálni viszont rengeteg munka. És figyelem, önfegyelem, érdeklődés. A szöveget muszáj szeretni ahhoz, hogy potenciálisan a legjobb fordítást tudd kihozni belőle. Ami nehéz, hogy rengeteg időt emészt fel, és nincs visszajelzés, márpedig alkotó munka esetén, mondhat bárki bármit, a visszajelzések külső szemlélőktől nagyon erős motivációs faktorként szolgálnak. Továbbá beszélő neveket lefordítani elég nagy teher, hiszen az ember nem tudja minden potenciális olvasó szükségletét kielégíteni egy fordítással. Tudom, mert én is az állandóan elégedetlen olvasók népes csoportjának voltam része, mikor YA-t olvastam. A határt megtalálni, mikortól lehet jelen nyomtatott szövegben mai szóhasználat, szintén feladja a leckét. Úgy érzem, sokszor alkalmasabb fordítást sikerült összehoznom, mint nálam idősebbek tették volna, de mivel ez a nálam is fiatalabbak szóhasználatát kell, hogy tükrözze, néha nem könnyű eldönteni, mennyire autentikus a végeredmény.

A rengeteg munka, stressz és álmatlan éjszaka mellett egy olyan utat jártam be a fordítással, amit bármikor megtennék újra, hiszen egy ilyen alkotói folyamat folyamatosan ad hozzánk. És mivel írással szeretnék majd foglalkozni, egy ilyen tevékenység akár a jó, akár a rossz példák megismerésében is segíthet.

 

Please reload