Nyugi: Jane Austen-t sem bírták a kortársai

12/05/2016

Legszívesebben írnál, de nem igazán ájult el eddig senki attól, amit olvasott tőled? A legtöbb, amit tehetsz (azon túl, hogy természetesen elolvasod a Big Magic című Elizabeth Gilbert-könyvet, ami minden gátlásod alól felszabadít majd és megtanít arra, hogyan írj félelem nélkül), hogy megnézed a legnagyobbak példáját. Igen, azt mind tudjuk, hogy J. K. Rowling első regényét 12 kiadó is visszautasította, mire végre valaki halvány fantáziát látott a Harry Potter és a bölcsek kövében, de képzeld, még a nagy klasszikust, Jane Austent sem ismerték el sem a családtagjai sem a korabeli szakma.

Egy egészen meglepő kiállítás nyílik január tizedéken a londoni British Libary-ben (2017-ben lesz 200 éve, hogy elhunyt az angol írónő), ahol Austen leveleit is kiállítják: többek közt olyanokat is, amelyekben igyekeznek lebeszélni őt arról, hogy írjon. A Stylist magazin szerkesztője például unalmasnak tartotta az Emmát, miközben egy korukban nagyon kedvelt írónő, Mary Russel Mitford úgy nyilatkozott a Büszkeség és balítéletről, hogy az olvasása „merő időpocsékolás”. Bizonyos Augusta Bramstone, akinek szavára sokan adtak az előkelő társaságokban, nonszensznek tartotta az Értelem és érzelmet és a Büszkeség és balítéletet is, de sajnos még Jane édesanyja, Cassandra sem támogatta mindenben: a Mansfield Park kéziratára azt mondta, hogy nem tartja jónak, ne küldje el a kiadóknak.

A tanulság? Senki szavára nem érdemes hallgatni, csak a belső hangra (de nem az elégedetlenkedő, felszínesre, jaj, nem: a belsőre, akinek alig hallani a szavát, de ha figyelsz rá, látod, hogy kitartóan bólogat). És hogy egy klasszikust idézzünk még a végére, Arany János is hasonlóképp gondolkodott, mint a már említett Elizabeth Gilbert. A Csaba királyfi Előhangjában ezt írta: "Ha későn, ha csonkán, ha senkinek: írjad!"

 

 

Please reload