A hét szerkesztője: Tasi Csenge

12/23/2016

 

Elárulok egy titkot: Csengével még Kecskemétről ismerjük egymást, egy táborból, ahol én órát tartottam a gender szempontú irodalomelemzésről, ő pedig nagyjából két percenként közbeszólt, néha provokatívan, néha helyeslően, de mindig nagyon tartalmas dolgokat mondott. Ott megjegyeztem őt magamnak, és amikor adódott a lehetőség, hogy kamaszszerkesztőséget indítsunk a Menő Könyveknél, azonnal eszembe jutott, hogy megkérdezem, van-e kedve csatlakozni. Hogy miért ideális munkatárs (annak ellenére, hogy gyakran nem tud eljönni személyesen is egyeztetni, a millió másik elfoglaltsága miatt)? Mert egyszerre tud nagyon szarkasztikus, éles, elgondolkodtató és közben mégis kedves lenni. Egyszerűen tudja az ember, hogy ha Csenge szenvedélyesen is fejti ki a véleményét (senki nem küldött még vissza olyan sűrűn telejegyzetelt szerkesztett novellát, mint ő), azzal nem megbántani akar másokat, hanem imádja a könyveket és fontos számára, hogy mi és hogyan jelenik meg a kiadónál. A másik pedig: mert sosem unja meg az ember kutyás és macskás sztorijait hallgatni, ugyanis imádja az állatokat. Szóval mindenkinek kívánunk egy ilyen kollégát a csapatba!

 Csenge egyik polca

 

Ettől volt számomra különleges év 2016: ez az év számomra több szempontból is meghatározó volt, rendeződött a kapcsolatom a szerelmemmel, elhagytam a "nem problémás, de azért rossz-kamasz" viselkedésemet és komolyodtam kicsit, ezek miatt (is) jobb lett a kapcsolatom anyukámmal, meg a család többi tagjával, elkezdtem értékelni minden apró pillanatot az életben, csatlakoztam egy szerkesztőséghez (na vajon melyikhez?) és elhatároztam, merre szeretnék tovább tanulni.

 

Tíz év múlva ezt csinálnám majd legszívesebben: feltörekvő íróként, vagy kezdő pszichológusként látom magam 10 év múlva.

 Egy másik polc, ami félig üres, ugyanis épp lakásfelújítás zajlik!

 

Három regényszereplő, akikkel szívesen elmennék valahová péntek este (na és hova?): Fúú, talán állatkertbe mennék velük (mármint a három karakterrel), mivel az állatkertek mindig nagyon-nagyon szórakoztatóak és többféle lehetőség van a kikapcsolódásra. Aztán az, hogy ki vagy mi lenne az a három, mindig változó. Talán jelenleg Millard Nullings, Emma Bloom és Piper McCloud lennének azok (és ha még lehet plusz kettő, akkor Clarity Fern és Conrad).

A könyv, ami a legjobban kiakasztott (akár jó, akár rossz értelemben): Janne Teller Minden című regénye és Kalapos Éva Masszája. Mindkettő után elvesztettem kicsit az emberekbe vetett hitem. Ajánlom. Olyanok, mint a pofon, de az a tipikus "kellet, hogy felismerjem, felálljak és tovább menjek" pofon. Tehát, pont olyan, mint az élet.

 

A kedvenc regénybeli állatom: Nincs kedvenc regénybeli állatom. Minden állatot szeretek. Az állatokat nem lehet nem szeretni. Az állatokat szeretni kell, pont.

 A lakás minden pontján van néhány könyv!

 

Please reload