Nem vagy defektes! A Szívünk rajta programban a hónap könyve lett az Amikor összeütköztünk

11/17/2017

Rengetegen küzdenek mentális problémákkal, kamaszok éppúgy, mint felnőttek. Az Amikor összeütköztünk főhőse, Vivien hol teljesen fel van pörögve, máskor pedig a legszívesebben egy sötét szobában töltené a napjait, és nyomasztó gondolatok gyötrik. Vivi harcol a betegség ellen a maga módján, és közben olyan fénytörésben látja a világ szépségeit, amire kevesen képesek.  

 

A Szívünk rajta program havonta ajánl gyerek- és kamaszkönyveket, hogy megkönnyítse a szülők választását. Novemberben az Amikor összeütköztünk címmel megjelent, kamaszoknak szóló könyv kapta a zsűri kiemelését, ami bátran beszél olyan problémákról, amikről csak nagyon kevesen és nagyon ritkán mernek.

 

Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakértő választotta ki Emery Lord Amikor összeütköztünk című kamaszoknak szóló regényét, ami a hónap könyve lett novemberben. A bipoláris zavarral küzdő főszereplő különleges kalandjait bemutató könyv a harmadik kiemelést kapott mű a megújult Szívünk rajta programban.

 

Gyurkó Szilvia szerint

„Nagyon ritkán lehet arról olvasni, hogy vannak mentális betegségek, amelyek gyermekkorban is megjelenhetnek. A könyv főhőse bipoláris zavarral küzd, de amúgy egy teljesen átlagos lány, teljesen átlagos vágyakkal, érzésekkel, kívánságokkal. A történet nem riasztó, inkább érdekes, és jól egyensúlyoz a „szokatlanság" és a „hétköznapiság" mezsgyéjén. Az ilyen típusú történetek rengeteget segíthetnek azon, hogy ne legyen stigma a bipoláris zavar a gyerekeken, és hogy környezetük jobban értse őket.”

 

A program diákzsűrije szerette a könyv vadságát, hevességét, és különlegesnek találta a nem hétköznapi történetet és szereplőket.

 

Bárki, aki hasonló gondokkal küzd, jobb, ha tudja: nem defektes. Arról van szó, hogy olyasvalamivel küzd, amivel nehéz megbirkózni, de segítséggel igenis lehetséges. 

 

 

 

Please reload